×

Travel Projekt

2018-03-26

 
A Tenshibaget úgy hoztuk létre, hogy a saját igényeinknek megfelelő táskát kezdtük el először készíteni. Kezdetben csak magunknak és a barátoknak, aztán jött az ötlet, hogy miért ne próbálnánk meg ebből egy kis vállalkozást létrehozni.
5 éve kezdtük el, de azóta sok minden változott. Folyamatosan formáljuk a márkát, és haladunk előre szép fokozatosan.
Ahogy a kezdetekkor is a legfontosabbak számunkra a vásárlóink és az ő elégedettségük. Ha ez megvan , akkor tudjuk, hogy jó az amit csinálunk, és mindez hihetetlen inspirációval hat ránk.
Tele vagyunk ötletekkel, ami legtöbbször a megrendelések alkalmával születnek.
Így volt ez a “Cabin size” táskáink esetében is. Sokan érdeklődtetek, hogy milyen méretűek a hátizsákjaink, elegendő e a méretük egy pár napos utazásra. Ekkor jött az ötlet, hogy minden táskánknak adunk egy extra sajátosságot, mégpedig, hogy illeszkedjenek a fapados járatok kézipoggyász kritériumaihoz.
 
Persze, nem érjük be annyival, hogy a táskáink kapnak egy Cabin size jelölést, szeretünk mindent tesztelni, használni és beszámolni a tapasztalatainkról.
 
Így elindítottuk a Travel projektet!
 
Tenshibag utazóink pedig mindig beszámolnak élményeikről, tapasztalataikról a világ különböző pontján kalandozva Tenshibag hátizsákukkal.
 
Dóri, a Tenshibag egyik utazója, egy merész vállalkozásra szánta el magát, 7 nap utazás, kevés alvás és annál több élmény!
 

 
 
“A munkám révén sokat utazom, néha összekötöm a kellemeset a hasznossal és körbenézek az adott vagy egy közeli városban, ahogy éppen alakul. Így történt, hogy belevágtam egy egyhetes kalandba, ami Párizsból indult, a csalagúton át Londonba, onnan egy rövid látogatást tettem Brugge csodálatos kis városába és végül Brüsszelből hazaértem Budapestre. Egy szösszenetnyi pihenés után azonban utazhattam tovább a kolozsvári vonattal. Egy ilyen út során mindig azon izgulok, hogy biztosan elfogadják-e a csomag méretét, tuti nem veszítek el semmit és kényelmesen mindenem belefér a csomagomba majd. Ha nem utazol kényelmesen egy idő után a sírógörcs kerülget, amikor fáj a lábad és a hátad ahelyett, hogy a városban gyönyörködnél.
Szóval fogtam a Tibobaget a hátamra vettem (Cabin size! TÖKÉLETES!) és a Mini backpacket átvariáltam az egyik
vállpántot hosszabbra véve átdobtam a hátamon. A Tibobag zsebe nagy és szinte lehetetlen belenyúlni (észrevétlenül tényleg az, próbáld ki!) a Mini backpack pedig tökéletesen jól jött az esti sétáknál. Talán legközelebb kipróbálom a Roll&Roll Backpacket egy kisebb Minibagel.:)
Köszönöm Léna és Borisz a csodás táskákat! Nekem így szép az élet és végre nyugodt az utazás! 😉 ” – Dóra Nagy ♥️